According to Koko

self-ironic and fashion focused

There are so many things going on in my head at the time of writing this post that I don't even know where to begin. I've found it extremely difficult to sit down and write because of my full-time internship and everything that comes with it. I could blog at the weekends, of course, but to be honest, by the time I leave the office on Friday, I just want to get away from all the work buzz: the clothes, my computer, the city, everything. And then I tend to find myself sitting by a lake. (I don't usually bring champagne.)





Working in an office is teaching me new things every day: not only about the fashion business and the mechanisms of a fast-paced work place (it's a steep learning curve), but it's also teaching me a lot about myself -- I think I'm starting to develop a new sense of self. I might devote a whole blog post to the topic in the near future, hoping that others go (or have gone) through the same and we can have a discussion about the ups and downs of professional and personal growth at the early stages of one's career.



Going with the idea of the changing sense of self, I've always thought of myself as a city girl. I enjoy walking in heels on the sidewalk, I like that there is a new coffee shop at every corner, and I love that there is always something to do. However, after all the hustle and bustle I have to deal with in Budapest each week these days, I'm beginning to appreciate the once hated quietness of my home town. 

The town I could not wait to move out of during my high school years, is now my island of peace. The lake my grandfather regularly goes fishing to, for instance, has a particularly special place in my heart. Maybe it's because I get to see him in his element, or because it's so calm out there that all my little intern nerves can have a break, I don't know, but I enjoy spending time there very much. (Still don't know what's the point of fishing "for fun", though.)




After the first contest went down so well -- I actually won that one, thanks for your support again --, the designers of Eva's Room kindly invited me again to participate in their second competition. The theme this time: the perfect summer day. 

Since this lake is so special to me, I thought it would be the perfect location for the photoshoot. And indeed, the pictures we took reflect my current idea of the perfect summer day: minimal makeup (which you can't see because I strategically chose a pair of Thinwood sunglasses), comfy, yet cool clothes, and a couple of hours spent at the lake. Sipping champagne is only the cherry on top, really.

So what do you think? Can you tell I was basically half drunk because I was drinking champagne at 10 AM in 35 °C heat?




I'm wearing: INQ top and pants * // Thinwood sunglassess * // LEANEA earring * // Jurekka bag * // Deichmann mules

Post in collaboration with Eva's Room and Gancia Pezsgőház.
Items marked with an asterisk (*) were kindly lent to me by the designers for the sake of this outfit post.

photographed by my mother, edited by me
Deichmann mules

Fogalmam sincs, mennyire lesz összefüggő ez a bejegyzés, mert egy hete így estére minden nap teljesen elhasználódom testileg és szellemileg is. Ennek pedig az az oka, hogy ma egy hete vagyok az új gyakornoki helyemen (divatmárkánál, természetesen), és bevallom, a rengeteg újdonság meg a sok feladat és jövés-menés még megterheli a home office-hoz szokott kis testemet. De nem panaszkodom, mert van kutya, klíma meg tejhabosító is az irodában... Viccet félretéve, tényleg nagyon sokat tanulok, szóval örülök a lehetőségnek és nem veszem félvállról. 

Ezen kívül viszont egyelőre nem sok minden történik: reggel elmegyek dolgozni, egész nap ott vagyok, este haza jövök, aztán bedőlök az ágyba. (Az állóképességem egy pillangóéval egyenlő.) Múlt pénteken viszont már kimerészkedtem az éjszakába (ergo fenn tudtam maradni 11-nél tovább) és elmentem az egyik barátommal megnézni a Baby Drivert -- azóta amikor csak tehetem, a zenéjét hallgatom, annyira jó volt.

Szabad gondolataimat egyébként többek között arra használom, hogy fejben kialakítsam azt az "író és dolgozó sarkot", ahol majd a jövő bejegyzései születnek. Apa még nem tudja, de egy felújított retro íróasztalt kell majd autóval Budapestre fuvaroznia a kedvemért... Áldás a lánygyerek.

(...) 

Nem tudok ennél többet írni, annyira fáradt vagyok. Remélem, hamarosan hozzászokom az új napirendemhez, és több energiám lesz blogolni, mert sírni tudnék, hogy ezer éve nem írtam semmit csak úgy, az írás kedvéért. 

See English text below.

Margaret Atwood kanadai írónő -- akinek műveivel különösen szívesen foglalkoztam az egyetemen -- azt mondja, hogy ha a tökéletességre törekedne, akkor nem írna egy szót sem. Atwoodot számos irodalmi díjra jelölték, amelyek közül többet meg is nyert, szóval örültem volna, ha ezzel a gondolatával egy héttel előbb találkozom, mert akkor nem kezdek bele ebbe a bejegyzésbe újra és újra, hanem túlgondolás nélkül megírom és publikálom.

Perfekcionista vagyok. Nem tudom, hogy ez azzal függ-e össze, hogy én vagyok az elsőszülött gyerek a családban (elméletileg az utódok születési sorrendje meghatározó a személyiségfejlődésében, és a később született testvérek sorra belazulnak) vagy egyszerűen csak ilyen vagyok és kész, de az biztos, hogy a 183 centis "kisöcsém" A Legnagyobb Életművész, akit 23 évem alatt eddig megismertem. Bár ez félig bók, félig szemrehányás, néha azért mégis szeretnék olyan lenni, mint ő.

Mert az öcsém nem parázik azon, hogy csak 99% lesz az, amibe belefog, hanem megcsinálja 87-re, (mint az emelt történelem érettségit) és utána nyugodtan elvan a következő teljesítendő feladatáig. (Amit mondjuk gondosan megválogat.) Szóval az öcsém ebből a szempontból tényleg a példaképem. De ez titkos.

Ugyanakkor félreértés ne essék: a maximumra való törekvés becsülendő és fontos, hiszen ez hajt, ez visz előbbre. Mindig lehet jobb szövegeket írni, jobb képeket készíteni; a léc magasabbra helyezése a fejlődés kulcsa. A probléma akkor van, és ezzel küzdök én is folyamatosan, hogy ha a tökéletességre való törekvés a kreativitás útjában áll. Erre utalt a korábban említett kedvenc írónőm, és ezt vallotta többek között Voltaire is, amikor azt mondta, hogy a tökéletes a jó ellensége. Azaz nem lehet elég jónak ítélve befejezni semmit, ha a cél a tökéletesség. Nálam ilyenkor maradoznak el az Instagram posztok, vagy húzódnak el a blog bejegyzések -- mint például a mai, melynek főszereplője ez a gyönyörű ÉMÉ mellény.

Az ÉMÉ 2013-es alakulása óta minden szezonban a tervezők által elképzelt nagyvárosi  nőnek tervez, aki "egyszerre vagány és bájos, olyan, aki tele van ambícióval, de lágysággal és romantikával is". (designbyeme.com) Zsófi és Szandi célja, hogy a ruháik magabiztosságot kölcsönözzenek a viselőinek, és azt kell mondanom, hogy a márka eddig hozzám legközelebb álló kollekciója, a 2017-es tavasz-nyári Glittering Universe tényleg segít ebben.

Amikor márciusban a showroomba látogattam, már a vállfán lógva megfogott ez a mellény: a színe, a szabása, a mintája és a hossza is tökéletes. (És mint azt korábban kifejtettem, nem sokszor használom ezt a szót.)

Már régóta tisztában vagyok vele, hogy mekkora ereje van egy-egy különleges ruhadarabnak vagy kiegészítőnek, de még én is meglepődtem, milyen könnyedén lépkedtem Budapest belvárosának macskaköves utcáin miközben Kamillával a megfelelő hátteret kerestük a fotózáshoz. A mellény, mint egy szuperhős köpenye, úgy lobogott utánam a szélben, és ha csak egy órára is, de átéreztem, hogy milyen lehet az a nagyvárosi nő, akinek az ÉMÉ tervez.

Ha szívesen látnátok a szekrényetekben ezt a mellényt vagy a kollekció bármely más darabját, akkor jó hír, hogy a webshopban még tartanak a nyári leárazások, így kedvezményes áron juthattok hozzá a kedvencetekhez.

-------

Margaret Atwood, one of my favorite writers says that "if [she] waited for perfection, [she] would never write a word." I just recently came across of this quote, but had I seen it earlier, I'm sure this post wouldn't have taken me so long to write.

The fact that I am a perfectionist often burdens my creativity because the fear of not being able to complete something perfectly prevents me from starting it. Which, as you may have noticed, tends to result in postponed blog entries and sporadic Instagram posts... It's a constant struggle and I sometimes wish I was just a bit more like my brother, who is much cooler about everything. (Maybe a bit too cool.)

One of the rare occasions in the recent past when I was cool was when I wore this ÉMÉ vest for our photoshoot around two weeks ago. I had always known the power that a unique piece of clothing can have, but even I was surprised how confident and carefree I felt the minute I put it on. And this confidence is what the designers of ÉMÉ want their customers to feel when wearing the clothes.

The Budapest based designer duo aims to create clothes that make their wearers feel unique, confident, and generally their best self. Each season, their designs come to life to match the cosmopolitan woman's contrasting personality traits: tough but charming, ambitious, yet romantic. And it works: the SS'17 collection -- which is called Glittering Universe and is my favorite so far -- is full of interesting details and prints, making the wearer stand out of any big city's crowd.

If you would like to spice up your summer wardrobe, I do recommend checking out ÉMÉ's webshop because their summer sale is still going strong.




I'm wearing: ÉMÉ vest (SS17) * // old H&M tee // old Zara pants // old Bijou Brigitte clutch // old F&F sandals

Item(s) marked with an asterisk (*) were kindly lent to me by the designers for the sake of this outfit post.

       photographed by Magyar Kamilla Photography, edited by me

See English text below.

Tudtátok, hogy egyetlen farmernadrág elkészítéséhez több ezer liter vízre van szükség? A Levi's 501-es esetében például csak a gyapot termesztése 2565 liter vizet igényel nadrágonként. Ehhez hozzájön még többek között a gyártás során használt víz, illetve a vásárlást követő otthoni mosások, és így az 501-es élete során összesen 3781 liter vizet iszik meg. Nem mellesleg ugyanennyi víz fogy el egy amerikai háztartásban 3 nap alatt.

Nem tudom, hogy a fast fashion márkák esetében mennyi vizet igényel egyetlen farmer elkészítése, de gyanítom, hogy ők sem angyalok örömkönnyeit használva gyártanak. És mivel megelégeltem, hogy a kevésbé jó minőségű farmernadrágok folyamatosan rotálódnak a szekrényemben, míg az anyától örökölt Levi's farmerdzsekim ugyanolyan jól néz ki, mint 20 évvel ezelőtt, úgy döntöttem, hogy a jövőben csak jó minőségű használt vagy fenntartható módszerekkel gyártott farmert veszek. Ezzel a lépésemmel remélem, kisebb lesz az ökológiai lábnyomom, és több víz marad, nem is tudom, A BOLYGÓNKNAK.

És hogy mit tehetünk a már meglévő farmernadrágunkért? A Levi's azt javasolja, hogy mossuk kevesebbszer, alacsony hőfokon a farmerünket, és hagyjuk magától megszáradni (ergo ne tegyük szárítógépbe).

A Levi's egyébként elég transzparens a mostani helyzetet illetően (a fenti adatok is egy 2015-ös tanulmányból származnak), és folyamatosan dolgozik azon is, hogy a jövőben fenntarthatóbbá tegye a farmergyártást, ami farmermániásként számomra szimpatikus.

-------

Did you know that it takes thousands of liters of water to produce a pair of jeans? In the case of the Levi's 501, for example, only cotton cultivation requires 2,565 liters, a study from 2015 says. Then there is production and costumer care, and the lifecycle impact adds up to 3,781 liters of water in total. That is equal to the amount of water a US household uses up over a 3-day period. It's insane.

I have no idea how much water fast fashion brands need to make a pair of jeans, but I assume they don't use the happy tears of angels either. So I've made a decision.

Instead of having a wardrobe full of not-the-best-quality jeans that are in constant rotation because of their short life span, from now on, I'm only buying sustainably made or vintage jeans that are in great condition and I know will last a long time. My decision came shortly after I purchased my very first vintage Levi's jeans and realized how much durable the fabric is. I'm also the happy owner of a 20-year-old Levi's jacket that I inherited from my mother and the same goes for that; it's exceptional quality. 

And what can we do to enjoy our denim in a more conscious way? To live in them happily ever after, Levi's suggests we wash our jeans cold, less often, and we let them air dry.

So there it is, my vintage Levi's love story. What I also love about the brand is that they are transparent about their numbers and are working towards a more sustainable production method, which, as a denim addict, I appreciate very much.


See English text below.

Nem voltam jól az utóbbi hónapokban. Nem ment az írás, nem ment semmi. A valós és nem valós problémáimon kattogva annyira kikészítettem magamat, hogy egy nap mosogatás közben a semmiből csak úgy elsírtam magam. Ami nagyon szokatlan, mert sosem mosogatok. 

Az sem segített, hogy a nyár közeledtével mindenhol csak a külső megjelenéssel foglalkozó kontentet láttam, én pedig rémesen éreztem magam, mert bár a test fittségéről folytatott diskurzusok mindenhol menőnek számítanak, a mentális egészséggel kapcsolatos legapróbb megjegyzés is könnyen megöli a bulit. Mármint, én már így is elég dögös vagyok, beszélhetnénk inkább röviden a tényről, hogy mindjárt meghibbanok?

Ez idő alatt a közösségi médiától is megpróbáltam távol maradni, mert más sem hiányzott, mint hogy azt lássam, mások mennyire kiegyensúlyozottak (vagy mennyire kiegyensúlyozottnak próbálnak tűnni). Kíváncsi vagyok, hány avokádós pirítósról maradtam le. (Amit egyébként korábban elvből nem ettem, de tényleg finom, rohadjon meg.)

A fejemben lenni nem könnyű, és korábbi évek tapasztalata alapján sokáig úgy gondoltam, hogy jobb inkább nem megmutatni az embereknek, hogy mi van idebent. Könnyebb inkább mindent elviccelni, fröccsöt szürcsölgetve nevetgélni, majd hazamenni és egyedül szenvedni. Csak mostanában kezd világossá válni, hogy valójában mennyire egyszerű is elengedni azokat, akik egy rosszabb időszakban a "Miért vagy ilyen?" kérdést teszik fel, és mennyire fontos megtartani azokat, akik a "Mondd, hogyan segíthetek" mondattal reagálnak.

Nem tudom, mikor leszek újra elememben, de már jobban vagyok. Sokat tanultam az utóbbi időben, és úgy érzem, hogy a nyár kedvező változásokkal kecsegtet. Ugyanebből a nyárból fakadó szabadságérzetből, az utazás élményéből, illetve a változás és a változtatás lehetőségéből merítette az inspirációt Veszprémi Gabriella a 2017-es tavasz-nyári táskakollekciójához is. 

A kollekció darabjain jellemzőek a szabadon hagyott elemek, fogók és lebegő részek, melyek magukban rejtik a változtatás lehetőségét, írja a sajtóanyag. Amikor elolvastam, egyből megtetszett az ötlet, hogy a személyiségfejlődés lehetősége ily' módon jelenik meg a táskákon, és mivel éppen a mentális pokol legmélyebb bugyrait jártam meg amikor a bejövő leveleim között landolt az e-mail, mit ne mondjak, jól esett elolvasni a kollekció mögötti reményt adó történetet.

Sokat viccelődünk a szüleimmel azon, hogy az öcsém általában nem hallgat ránk, de ha egy kívülálló fogalmazza meg ugyanazokat a gondolatokat, amiket mi már százszor próbáltunk átadni neki, hirtelen megvilágosodik. Most viszont kicsit én is úgy vagyok, mint ő: gőzöm sincs, hányszor mondták már nekem, hogy csak én állok a saját fejlődésem útjában, ha Gabi nem írja le a sajtóanyagban, lehet több időbe telik, mire tudatosul bennem. Szóval köszi, Gabi!

-------

I have some rough months behind me. Nothing really worked out the way I wanted, and I was constantly caught up in an anxiety spiral to the point where I would regularly burst out in tears while doing the dishes. Which was weird, because I never do the dishes.

Adding to my problems that mainly existed in my head only, I kept getting frustrated with social media and its obsession with the "summer body" and the perfect-looking life. Diets and fitness routines are discussed every day, and while I believe physical well-being is crucial to leading a balanced life, I find it strange that the importance of mental health is rarely adressed on these platforms.

But I get it. Anxiety is not sexy. I, too, have often been ashamed of my bad days and dark moments, because I felt pressured to always show my easy-going and bubbly side. Which, let me tell you, is pretty difficult when you're in your head all the time, fighting one battle after the other against your own damn mind.

Friends and family help, of course. But only if you let them. They won't be able to tell if there's something wrong if you hide everything under jokes and funny comments about how bad your day actually is. I really just learned this in the past couple of months, and I thank my friends and family from the bottom of my heart for all those texts, calls, and late night walks that helped me get a grip on my (real and imaginery) problems.

While I still feel a bit fragile, I do think that progress has been made, and I am excited about the possibilities that the summer holds. This feeling of newness and freedom to change was the main inspiration for Gabriella Veszpremi's SS17 bag collection as well, and when I first read the story behind it, I immediately knew I wanted to talk about it on the blog.

With their dangling details, each bag is a representation of the possible changes that an individual can experience or make. According to the designer, we are the only ones in the way of our personal development, and based on previous experience, I'm starting to believe that she (and everyone else who said this to me earlier) is right. So here is to new possibilities, personal growth, and many more interesting Hungarian designer collections!



       





I'm wearing: H&M sunglasses // vintage shirt // Gabriella Veszpremi bag (SS17) * // old H&M jeans // old F&F sandals // rings I collected over the years

Item(s) marked with an asterisk (*) were kindly lent to me by the designer for the sake of this outfit post.

       photographed by Magyar Kamilla Photography, edited by me
Blogger Template Created by pipdig