self-ironic and fashion focused

Tuesday, March 15, 2016

Spring Cleaning


"Oké, Kinga, most vagy soha" -- mondtam magamnak, majd azzal a mozdulattal kisöpörtem a szekrényemet. Több évnyi emlék borult a lábfejemre ruhák formájában. Ebben voltam első randin, ez micsoda buli volt, ebben érettségiztem, ezt még az életben nem hordtam, ebben vettem át a diplomámat, ezt ajándékba kaptam, ez már kicsi, ez szúr, ettől meg mégis mi a francot reméltem, mikor megvettem? A szekrény kiürült, én pedig képzeletben már új ruhákkal pakoltam tele felszabadult helyetEz a jelenet az elmúlt időszakom tökéletes metaforája.

Február elején ünnepeltem a születésnapomat, és mostanra úgy érzem, valamit azért csak sikerült megértenem A Zéletből. De gondolom ez csak ideiglenes állapot. 

Így Óperencián innen, 22-n túl kezdem azt hinni, hogy vannak bizonyos fordulópontok az életünkben, amelyeken át kell esnünk. Engem egyszer kókuszgolyónak álcázott sütőtök desszerttel kínáltak, azóta komolyan megválogatom, hogy kit fogadok a bizalmamba. (A sütőtök iránti ellenszenvem korábbra nyúlik vissza.) De vannak azért ennél komolyabb mérföldkövek is. Például amikor valaki fájdalmat okoz neked: hátba szúr egy barátod, szakítanak veled, vagy az orrod előtt zár be a gyrosos. Az ilyen helyzetekkel kapcsolatban nekem Apa mondta a legjobbat, amit csak mondani lehet, amikor egyszer a több napig tartó sírás után (a gyros miatt) újra megjelentem a földszinten. Megígérte, hogy minden nappal csak egy hajszállal, de egyre kevésbé fog fájni. Aztán afelől is biztosított, hogy addig tolat majd oda-vissza a mocskon, amíg mozog... Bár az utóbbit nem tette, az előbbivel kapcsolatban igaza volt.


Nagyon hálás vagyok, hogy eddig (és lekopogom) csak olyan problémáim voltak az életben, amik egy (némi drámával fűszerezett) romantikus vígjátékban is simán előfordulhatnak. Ettől persze tudnak még mocskosul fájni, de na, értitek. Lényeg a lényeg, az általam eddig megélt szituációk alapján mondom, hogy kisebb-nagyobb sérülések (és sok, sok új cipő...) árán mindegyikből fel lehet épülni. És az önbizalom, amit akkor érzel, amikor nyugtázod, hogy ezt is kibírtad, az ad új erőt és új löketet.

Tizenévesen egy-egy kudarc után annyira magamba tudtam zuhanni, mint a vajas piskóta 180 fokon. Huszonévesen is megviselnek a bukások, de a tapasztalat most már azt mutatja, hogy egy-egy ilyen botlás még nem a világ vége. Mi több, kezd értelmet nyerni az a sok halálra reblogolt tumblr idézet is. (Ezt le fogom tagadni, ha valaki később szóba hozza.) hesteg motivésön

22 éves koromra azt hiszem megtanultam, hogy mik azok, amikkel foglalkoznom kell, és mit engedhetek el a fülem mellett. Hogy kik azok, akikkel érdemes körülvennem magamat, és akiknek a véleménye számít. Megtanultam úgy szelektálni a gondolataimat, hogy már nem megyek a saját agyamra. Illetve csak nagyon ritkán. És már nem érzem annyira elveszettnek magamat a jövőmmel kapcsolatban sem.

Arra is rájöttem, hogy apicsába, én örökre össze leszek zárva saját magammal, szóval jobban teszem, ha megkedvelem önmagam. Erről jut eszembe, hogy ha egy kb. 178 centis magas barnát láttok valahol a villamoson magában mosolyogni, akkor az valószínűleg én leszek amint a saját poénjaimon szórakozom. (Némelyik kurvajó, basszus.)

Összefoglalva, ha találkoznék a 17 éves énemmel, akkor megölelném, megsimogatnám a buksiját, és a lehető legőszintébb, leghatározottabb hangomon mondanám neki, hogy "minden rendben lesz, meglátod". Aztán még hozzátenném, hogy csináljon guggolásokat, mert az egyikünknek sem fog ártani.
SHARE:

4 comments

  1. Na az ilyen bejegyzések miatt ugráltam blogról blogra, hogy továbbra is kövesselek. Múltkor már majdnem feladtam (mint a cardio edzést) de visszatértél. Tökre örülök. Ezért eszek egy chipset az egészségedre.

    ReplyDelete
    Replies
    1. :D Köszi! Most már itt maradok.

      Delete
  2. csatlakozom az előttem szólóhoz :) imádtam ezt az írásodat!

    ReplyDelete

Blogger Template Created by pipdig